2011. július 4., hétfő

Nemere útja III. tábor – Cófalva

 


http://erdely.ma/turizmus.php?id=94684&cim=nemere_utja_iii_tabor_cofalva
A Zöld Nap Egyesület és a Cholnoky Jenő Földrajzi Társaság a Polgár-Társ Alapítvány és a Tusnád Ásványvíz Rt. támogatásával július 9-10 megszervezi a harmadik Nemere Útja Tábort.

A szervezők bárkit szívesen látnak, aki szeretne részt venni a zöldút kijelölésében. Szeretettel látják az önkénteseket Erdély egész területéről vagy akár máshonnan is. A résztvevők az utazásukat kell megoldják Kézdivásárhelyig, legyen náluk hálózsák, izolír és kerékpár. Az előző táborokról itt olvashat és nézheti meg az összefoglaló videókat.

A táborba bekapcsolódó személyek több csapatra oszlanak majd: A cófalvi óvodában levő tábort egy 3 személyes csoport előre előkészíti, az étkeztetésről, szállásról gondoskodik, fogadja az útvonalt jelölő csapatot, a sajtó képviselőit és a zenészeket. Lesz egy elő-kerékpáros csapat, aki fehér színnel festi a jelzéseket; utánuk egy kis idővel indul az utókerékpáros csapat, akik a fehérre zölddel és pirossal festenek rá. A csapatok a következő településeket érintve fognak haladni: Kézdivásárhely, Imecsfalva, Székelypetőfalva, Székelytamásfalva, Szörcse, Orbaitelek, Cófalva, Lécfalva, Kézdimárkosfalva, Kézdimartonfalva, Hatolyka, Szentkatolna

Az indulás Kézdivásárhelyről a buszmegálló parkolójából reggel 9 órakor lesz.

Részletes program

Július 9. Szombat

09:00 – 09:30 – Eligazítás, megbeszélés
09:30 – 13:30 – Festés az adott szakaszon
13:30 – 15:00 – Ebéd (szendvics)
15:00 – 18:00 – Festés a következő szakaszon
19:00 – 20:00 – Vacsora
20:00 – 20:40 – Fónyad Enikő Zsuzsánna: Elsősegély alapok
21:00 – 22:30 – Gitárest a tűz körül (Fejér Ameli Lillával)
22:30 – Szabadidős programok

Július 10. Vasárnap

08:00 – 08:20 – Ébresztő
08:20 – 09:00 – Reggeli
09:00 – 13:00 – Festés az adott szakaszon
13:00 – 14:00 – Ebéd
14:00 – 17:00 – Festés a következő szakaszon
17:00 – 17:30 – Táborértékelő

Az útvonalról bővebben az erre a célra létrehozott portálon kaphat információt. A harmadik táborban szerepet vállaló partnerek a következők: Bartha Károly Nagyborosnyói Általános Iskola, Pro Ozsdola Interetnikus Egyesület, KSE – Kerékpár szakosztálya,

Támogatók: Communitas Alapítvány, Promobil Kft., Tekergő kerékpárbolt
 Médiatámogatók: Profi Rádió, Pluszportál, Transindex, Székely Újság, Székely Hírmondó, Siculus Rádió, Háromszék, Szabadidőkalauz, Polyp Tv, Kezdi.info, Erdélyi Polgár

Ráduly Attila projektfelelős, zoldnap.info